Az idei év programsorozatát zenés, táncos rendezvénnyel nyitotta meg Miskolc önkormányzata és Intézményünk. Az Ady Művelődési Házban tartott rendezvényen Gúr Péter Attila igazgató úr köszöntötte a megjelent szépkorúakat:
– “Az elmúlt másfél év egyik legnagyobb vesztesége éppen az volt, hogy nem találkozhattunk egymással, hogy nem élhettünk át közösségi élményeket, holott ezek az alkalmak nagyon fontosak ahhoz, hogy a lelkileg is egészségesek maradjunk. Azt gondolom, hogy ennek a nehéz időszaknak köszönhetően mindannyian átértékeltük a mindennapjainkat, és azt, hogy mit jelent számunkra egymás társasága, mit jelent a közösség és az ott szerzett élmények. Éppen ezért bízom abban, hogy sokan vesznek majd részt az előttünk álló egy hónapos programsorozat változatos rendezvényein is. Idén ismét van lehetőségünk személyesen köszönteni a szépkorúakat!
Az idős alapszolgáltatás ellátottait, és a bentlakásos intézményeink lakóit is köszöntjük, valamint Miskolc teljes szépkorú lakosságát!
A hónapban számos programot szervezünk számukra. Bízunk benne, hogy lelki feltöltődést és energiát gyűjtenek ezeken a találkozásokon. A közös ünnepléshez jó egészséget kívánunk mindenkinek!”
A rendezvényről megjelent tudósítás itt olvasható bővebben:
https://minap.hu/cikk/ismet-egyutt-unnepelnek?fbclid=IwAR3tpfQRRtTsQOTDGydjkmXxLlDcIECaSsO_6qZsmWkSTELzczPtMPaIPbI
Képgaléria a megnyitó rendezvényről és a bentlakásos otthonokban tartott ünnepségekről:
A képek a MINAP tudósításának képgalériájából és kollégáink által készített felvételekből származnak.