50 éves az Őszi Napsugár Otthon
1971-2021
A Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény Őszi Napsugár Otthon telephelye 1971.04.28-án nyitotta meg kapuit és ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.
Az intézmény 437 férőhellyel Magyarország egyik legnagyobb, önkormányzati fenntartású tartós bentlakást, ápolást – gondozást nyújtó idősek otthona. Az 50. évforduló alkalmából tartott ünnepséget az Idősek Hava programsorozat keretein belül rendezte meg az otthon, 2021.10.25-én.
Az ünnepi műsorral az intézmény fél évszázados működésének szerettünk volna méltó emléket állítani, bevonva fiatalokat és időseket, munkatársakat és ellátottakat egyaránt. Lázas készülődés, tervezgetés, szorgos kezek aprólékos munkája és a különböző munkaterületek közötti példátlan összefogás jellemezte az előkészületeket. Az ünnepség reggelén már mindenki izgatottan várta, hogy elkezdődjön az ünnep, az Őszi Napsugár Otthon ünnepe.
A meghívott vendégek és a jelenlévők köszöntését követően a Ködmön Formációs Táncegyüttes bécsi keringője nyitotta meg a rendezvényt. Meghatottan hallgatták a jelenlévők Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere és Gúr Péter Attila Igazgató Úr szavait emlékekről és mindazokról, akik valamilyen formában az elmúlt 50 év részesei voltak. Igazgató Úr külön köszöntötte Karácsonyi Margit kedves lakót, aki 1971-től, az intézmény megnyitásától lakója az otthonnak. Gecse Attila református lelkész ezt követően megáldotta és megszentelte az otthont majd megosztotta visszaemlékezésének gondolatait hétköznapi és ünnepi pillanatokról, lakókról, dolgozókról.
Képes összeállítást nézhettünk meg ezt követően az „Őszi Napsugár Otthon fél évszázadáról” és levetítésre került az Otthon dolgozói és lakói jerusalema táncáról készült videó. Az ünnepi forgatagot a MESZEGYI Boldogasszony Papucsa Nótakör fellépése színesítette majd Kovács Istvánné ellátott érzelemdús, saját szerzeményű versét adta elő „Az időskor otthona” címmel. Zsofcsák Leventéné ellátott nosztalgiázott Szuhanics Albert: 50 év felett című versével. Ezt követően a Ködmön Formációs Táncegyüttes jive szalontánca forrósította fel a hangulatot.
„Őszi Sanzon” címmel munkatársak és ellátottak egy füstös bár titokzatos világába kalauzolták el a közönséget, ahol művészek, zenészek, írók, táncosok, énekesek jelentek meg a színen, a zárókép pedig összefoglalja az előadás üzenetét is: Szeretetben érdemes és kell leélni az életünket.
„Legyen szép, legyen jó, legyen vígan mosolygó,
Legyen minden nap olyan boldog, mint a születésnapod.”
szólt a dal, mely az ünnepi program zárásaként az Őszi Napsugár Otthont köszöntötte. Felemelő és mélyen megható volt a pillanat, amikor Igazgató Úr a korábbi igazgatók gyűrűjében elfújta az ünnepi gyertyákat és felvágta a születésnapi tortát.
Meghatottan és megilletődötten gondolunk vissza az elmúlt 50 évre, azokra a pillanatokra, amelyeknek mi is részesei voltunk az elmúlt évtizedek történetében.
Mit is jelent az Őszi Napsugár Otthon nagy családjának részese lenni?
Összetartás-összetartozás, közösség, kitartás, küzdelem, nagy nevetések és szomorú pillanatok melyek átszőtték az elmúlt 50 évet, de minden pillanatban, múltban-jelenben és jövőben is, az idős emberekről való gondoskodás számunkra a legfontosabb feladat.
Dr. Legényné Fazekas Zsuzsanna
területi vezető
Szociális Ellátások Igazgatósága
Szociális Szakellátások Szakterülete