Köszöntő a Szociális Munka Napjára
Az idei Ünnep más, mint az előző években. Ezt nem csak az intézményi szolgáltatásaink kerek évfordulói miatt gondolom, hanem az idei évben a pandémia miatt kialakult nehéz helyzet is új látásmódot és cselekvést kívánt, kíván mindannyiunktól.
Az ismeretlen, a kiszámíthatatlan, a bizonytalan, a veszélyes, amely munkánkat a mindennapokban is jellemzi, új megvilágításba került. Kihívás, próbatétel jellemezte ezt az évet, és erős összefogás. E nélkül nem tudtunk volna a kialakult helyzeten úrrá lenni.
Most a második hullám idején talán még szembetűnőbb a vírus okozta kihívásokkal teli helyzet jelenléte. Egyre több ellátottunk és dolgozónk betegszik meg, annak ellenére, hogy a lehető legnagyobb odafigyelés mellett, fegyelmezetten igyekszünk betartani a védekezési előírásokat. Nem tudjuk milyen helyzet vár még ránk.
Érzem, és tudom, hogy többségünk számára a szociális munka, nem csak egy választott szakma, hanem hivatás. Ezért is tesszük a dolgunk, akkor is, ha sokszor nem érezzük a megfelelő szintű társadalmi elfogadást, megbecsülést a mindennapokban.
Idén nincs olyan formában mód, lehetőség az ünneplésre, ahogyan azt megszoktuk. A szociális munkától idegen az egymástól tartott távolság, az elkendőzött mosolyok, az érintés hiánya, a közvetített, nem személyes kapcsolattartás. Ma viszonyt ezeket is meg kell tanulnunk úgy használni, hogy önazonosak tudjunk maradni és a megszokott gondossággal segíteni a hozzánk fordulókon.
Intézményünket az elmúlt években folyamatos változás jellemezte. Változott a feladatellátás, intézmény összevonásokra-, feladat átszervezésekre került sor. Közel 900-an igyekszünk – a nehézségek ellenére – ezt a sokrétű, a szociális munka szerteágazó területén megjelenő feladatokat maximális szakmai odaadás mellett végezni.
Ezért is érzem fontosnak, hogy most a Szociális Munka Napján megköszönjük az intézményben, kollégáink által végzett áldozatkész szociális segítő munkát,
a Ti munkátokat!
Minden kedves kollégámnak kívánom, hogy az idei Szociális Munka Hetén is töltekezni tudjunk az együtt megélt élményekből, kívánok egészséget, erőt, energiát és kitartást, hogy ne csak átvészeljük ezt a kihívásokkal teli időszakot, de megtaláljuk benne a helyünket. Ebben az időszakban, mikor a leginkább szükség van az elesettek támogatására, az egymásra fordított figyelemre, tudjuk azt az áldozatkész, együttérzéssel teli, szívből végzett, emberfeletti munkát folytatni, amit minden kollégánknak személyesen is köszönök!
Miskolc, 2020. november 12.
Gúr Péter Attila
igazgató