Gratulálunk Kolléganőnknek! –
ELISMERÉSEK A VÁROS NAPJA ALKALMÁBÓL
- május 11-én, vagyis Miskolc napján, a Miskolci Nemzeti Színházban adták át a városi kitüntetéseket és díjakat az azokra érdemes személyeknek és szervezeteknek, akik munkájukkal, tevékenységükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, öregbítve ezzel városunk hírnevét és dicsőséget szerezve valamennyi miskolci polgár számára.
A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő.
A MESZEGYI büszke lehet, hiszen egy munkatársunk – Budai Lajosné is a díjazottak közé került idén.
GRATULÁLUNK és további jó munkát kívánunk!
Benkő Sámuel díj: Budai Lajosné
Az Avasi lakótelepen idén negyven éve nyitotta meg kapuit a Napraforgó Bölcsőde. Ebben a bölcsődében dolgozik Budai Lajosné. Kati néni, aki nagy szakmai tudással, szerényen, szorgalmasan, megbízhatóan látja el itt feladatait és közel 40 éve meghatározó szerepet tölt be az avasi családok életében.
A 3-as Mókus egységben, csoportvezető kisgyermeknevelőként, nem csak a rábízott gyermekeket gondozza, neveli, hanem a szakmai gyakorlatukat itt töltő hallgatókat is a szárnyai alá veszi, támogatja és adja át nekik a több évtizedes szakmai tapasztalatát, mely a kisgyermekellátáshoz nélkülözhetetlen.
A Napraforgó Bölcsődében szeretettel, alázattal, és fáradhatatlanul munkálkodik azon, hogy a gyermekek családias környezetben, egyéni igényeiknek megfelelően nevelkedjenek. A gyermekcsoportban kiemelkedő zeneiségével, hatalmas ének, dal, mondóka tudásával terelgeti a rábízott gyermekek zenei érdeklődését, dallam- és ritmusérzékét.
A szociális szakma iránt elkötelezett, a Napraforgó Bölcsődében elhivatott kisgyermeknevelői munkássága miatt érdemes díjazásra.
Budai Lajosné a szociális területen elért magas szintű szakmai tudása, elhivatottsága révén méltó a Benkő Sámuel díjra. (forrás: https://minap.hu/cikk/miskolcot-unnepeljuk-elismeresek-varos-napja-alkalmabol)
A díjazottak teljes névsora ezen a linken érhető el: https://www.miskolc.hu/aktualis/elismeresek-a-varos-napja-alkalmabol-0